Koronavírus: Pöröly és kötéltánc

2020. március 25.

Mit várhatunk a következő 18 hónaptól, ha a politikusoknak sikerül időt nyerni a számunkra?

Szerző: Tomas Pueyo. Ez a szöveg a Coronavirus: The Hammer and the Dance című írás fordítása.

Összefoglaló: A most bevezetett szigorú intézkedésekre csak néhány hétig van szükség, ami után a fertőzések a későbbiekben sem fognak újra megugrani. Mindezt a társadalom számára elfogadható áron érhetjük el, miközben milliók életét mentjük meg. Ha nem vezetjük be ezeket az intézkedéseket, a fertőzöttek száma több tízmillióra fog rúgni. Az egészségügyi rendszer összeomlása miatt közülük sokan meghalnak, mindazokkal együtt, akiknek más okból lenne szüksége intenzív ellátásra.

Nemrég sok ország álláspontja még az volt, hogy Ez a koronavírus-dolog nem nagy ügy. Egy héttel később jó részük már vészhelyzetet hirdetett. Sok ország azonban továbbra sem tesz szinte semmit. Miért?

Minden ország ugyanazt a kérdést teszi most fel magának: Hogyan reagáljunk? A válasz nem nyilvánvaló a számukra.

Egyes országok, így Franciaország, Spanyolország és a Fülöp-szigetek szigorú korlátozásokat vezettek be. Mások, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Svájc, vonakodtak megtenni ezt a lépést, és csak tétován hoztak a távolságtartásra ösztönző szabályokat.

Írásunkból a következőkre kaphatnak választ, a múlt hetihez hasonlóan sok grafikonnal, adattal, modellekkel és hivatkozásokkal alátámasztva:

1. Mi a jelenlegi helyzet?
2. Mik a lehetőségeink?
3. Mi az, ami most a legfontosabb? (Az idő.)
4. Milyen egy jó koronavírus-stratégia?
5. Hogyan kell gondolkodnunk az intézkedések gazdasági és társadalmi hatásairól?

A cikk végére érve világos lesz, hogy:

A egészségügyi rendszer összeomlása már elkezdődött.
Az országoknak két választásuk van: vagy azonnal kemény ellenintézkedéseket tesznek, vagy hamarosan lehengerlő járvánnyal kell szembenézniük.
Ha a járványt választják, akkor százezrek fognak meghalni, egyes országokban pedig milliók is.
Mindez ráadásul nem is veszi garantáltan elejét az újabb fertőzési hullámoknak.
Ha most keményen fellépünk, elkerüljük a haláleseteket.
Enyhítjük az egészségügyi rendszerre nehezedő hatalmas nyomást.
Jobban felkészülünk a vírus elleni harcra.
Létfontosságú tudásra teszünk szert.
Nincs rá példa a történelemben, hogy ilyen gyorsan ennyit tanultunk volna bármiről.
És erre szükségünk is van, mert rendkívül keveset tudunk erről a vírusról.
Mostani erőfeszítéseink egyetlen létfontosságú célt szolgálnak: időt nyerni magunk számára.

Ha a kemény fellépést választjuk, a küzdelem hirtelen kezdődik, majd fokozatosan enyhül.
Hetekig leszünk bezárva, nem hónapokig.
Azután egyre nagyobb részét visszanyerjük a szabadságunknak.
A normalitás talán nem áll azonnal helyre.
De elég közel leszünk hozzá, végül pedig teljesen visszatér.
Mindeközben pedig tekintettel lehetünk a gazdaság többi részére is.

Vágjunk is bele!

1. Mi most a helyzet?

Múlt héten ezt a grafikont mutattam:

A koronavírusos esetek számát mutatja a világ Kínán kívüli részén. Egyedül Olaszország, Irán és Dél-Korea volt kivehető rajta, ezért bele kellett nagyítanom a jobb alsó sarokba, hogy láthatóvá váljanak az emelkedőben levő országok. Az egész mondanivalója az volt, hogy ezek az országok hamarosan felsorakoznak a három kiemelkedő eset mellé.

Nézzük meg, mi történt azóta.

A várakozásoknak megfelelően az esetek száma több tucat országban robbanásszerűen megnőtt. Ezen az ábrán csak azokat az országokat tudom feltüntetni, ahol az esetek száma meghaladja az 1000-et. Néhány megjegyzés:

• Az esetek száma Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban is meghaladja azt az értéket, aminél Olaszország bevezette a kijárási tilalmat.
• Ebben a pillanatban további 16 országban nagyobb az esetek száma, mint Hubeiben volt, amikor lezárták a tartományt, bár az érték 1000 alatti. Ezek: Japán, Malajzia, Kanada, Portugália, Ausztrália, Csehország, Brazília, Katar. Svájcban, Svédországban, Norvégiában, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és Dániában az esetek száma meghaladja az 1000-et.

Feltűnik valami ezekkel az országokkal kapcsolatban? Eltekintve Kínától és Irántól, ahol tagadhatatlanul hatalmas járvány tört ki, valamint Brazíliától és Malajziától, minden egyes felsorolt ország a világ tehetősebb feléhez tartozik.

Talán a vírus előszeretettel támadja a gazdag országokat? Vagy inkább arról van szó, hogy a gazdag országok képesek jobban felismerni a vírust?

Valószínűtlen, hogy a szegényebb országokat elkerüli a fertőzés. A meleg és párás klíma valószínűleg segít, de önmagában nem előzi meg a járványt, különben az elkerülné Szingapúrt, Malajziát és Brazíliát.

A legvalószínűbb magyarázat, hogy a koronavírus azért érkezett meg később ezekre a helyekre, mert kevésbé szorosak az összeköttetéseik a világ többi részével. Az is előfordulhat, hogy valójában már náluk is terjed a járvány, csak az érintett országok nem képesek elegendő tesztet elvégezni, hogy a helyzetet felismerjék.

Bármelyikről is legyen szó, ha ez így van, az azt jelenti, hogy a legtöbb ország nem tudja elkerülni a koronavírust. Csak idő kérdése, mire náluk is kitör a járvány és szintén intézkedniük kell.

Milyen intézkedéseket tehetnek az egyes országok?

2. Mik a lehetőségek?

A múlt heti cikk óta megváltozott a közbeszéd és számos ország akcióba lendült. Ezek a legszemléletesebb példák:

A spanyol és francia intézkedések

A skála egyik végpontján Spanyolországot és Franciaországot találjuk. Spanyolország időrendben ezeket az intézkedéseket hozta:

Kedden, március 12-én, a miniszterelnök még elutasította a kritikát, hogy a spanyol hatóságok alábecsülték volna a fenyegetést.
Pénteken kihirdették a szükségállapotot.
Szombaton a következő rendelkezéseket hozták:

• Az emberek nyomós ok nélkül nem hagyhatják el otthonukat. Ilyen ok a bevásárlás, illetve a gyógyszertár, bank vagy biztosítótársaság felkeresése (extrém indokkal).
• Kiemelten tilos gyerekekkel sétálni menni, vagy rokonokkal és barátokkal találkozni (kivétel a segítségre szorulók ellátása, de csakis a higiénés és távolságtartási előírások betartásával).
• A bárok és éttermek bezárnak. Csak elvitelre megengedett árusítani.
• Minden szórakoztatóhely bezár: sport, mozik, múzeumok, városi ünnepek stb.
• Az esküvőkön nem lehetnek vendégek. A temetéseken legfeljebb öt ember lehet jelen.
• A tömegközlekedés továbbra is üzemel.

Hétfőn lezárták az országhatárokat.

Vannak, akik szerint ezek kiváló intézkedések. Mások kétségbeesésükben a hajukat tépik. Azért írtuk ezt a cikket, hogy ezt a két reakciót kibékítsük egymással.

Franciaországban hasonlóképp zajlottak az események, azzal a különbséggel, hogy lassabban vezették be az intézkedéseket, amelyek azonban végül erőteljesebbek lettek. Felfüggesztették például a kisvállalkozások számára a bérleti díjak, adók és közművek fizetését.

Intézkedések az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, hasonlóan Svájchoz, csak vonakodva tesz lépéseket. Ez történt eddig az Egyesült Államokban:

• Szerda, március 11: utazási tilalom.
• Péntek: nemzeti vészhelyzet bejelentése. A távolságtartás nincs előírva.
• Hétfő: a kormány azt javasolja az embereknek, hogy kerüljék el a bárokat és éttermeket, és ne vegyenek részt 10 főnél nagyobb létszámú rendezvényeken. A távolságtartásra vonatkozó szabályok nem kötelezőek, csak javaslatokról van szó.

Sok állam és város magához ragadja a kezdeményezést és sokkal szigorúbb szabályokat vezet be.

Nagy-Britanniában hasonló intézkedéseket láthatunk: sok ajánlás, de kevés kötelező előírás.

E két országcsoport jól szemlélteti a koronavírussal szembeni két szélsőséges megközelítést, a mérséklést és az elfojtást. Vegyük szemügyre, mit is jelentenek ezek pontosan!

1. lehetőség: Tétlenség

Mielőtt belevágunk, először gondoljuk végig, mit jelentene például az Egyesült Államok számára, ha nem tennénk semmit:

Ha semmit nem teszünk, mindenki megfertőződik, az egészségügyi rendszer nem tud megbirkózni az áradattal, a halálozás az egekbe szökik, és mintegy 10 millióan meghalnak (kék oszlopok). Egyszerű aritmetikával: ha az amerikaiak 75%-a megfertőződik és a fertőzöttek 4%-a meghal, az 10 millió halálesetet jelent, ami körülbelül 25-ször annyi, mint a második világháború amerikai áldozatainak száma.

Néhányan talán most felkiáltanak: „Ez rengeteg! Én ennél sokkal kisebb számot hallottam.”

Mi hát az igazság? Ennyi szám között könnyű elveszteni a fonalat, de csak két érték számít: az emberek hány százaléka kapja el a vírust és betegszik meg, és a megbetegedettek hány százaléka hal meg. Ha csak az emberek 25%-a betegszik meg (mert a többiek elkapták ugyan a vírust, de tünetmentesek és ezért nem jelennek meg az esetek között), a halálozási arány pedig 4% helyett csak 0,6%, akkor az Egyesült Államokban 500 ezer halálesettel kell számolnunk.

Ha semmit nem teszünk, akkor a koronavírusból fakadó halálesetek száma nagy valószínűséggel e két érték közé fog esni. A két szám közötti hatalmas eltérés elsősorban a halálozási arányból fakad, ezért rendkívül fontos, hogy arról tisztább képet kapjunk. Mi okozza valójában a koronavírusból eredő halálokat?

Hogyan kell gondolkodnunk a halálozási arányról?

Ez a fentihez hasonló grafikon, de a megfertőzöttek és halálos áldozatok helyett a kórházba kerülteket mutatja:

A világoskék terület azokat mutatja, akiknek kórházba kellene menniük, a sötétebb kék pedig azokat, akik közülük az intenzív osztályra kerülnének. Ez utóbbiak száma a járvány tetőzésekor meghaladja a 3 milliót.

Ezt kell összevetnünk az Egyesült Államokban elérhető intenzív osztályos férőhelyek számával, amely ma 50 ezer, de más részlegek átalakításával megduplázható lenne. Ez a piros szaggatott vonal.

Nem, ez nem tévedés.

A piros szaggatott vonal jelzi, hogy hány embert tudunk intenzív osztályon ellátni. Akik a vonal felett vannak a sötétkék területen, azoknak az állapota válságos, és mivel nem kaphatják meg a szükséges ellátást, valószínűleg meghalnak.

Az intenzív osztályok férőhelyei helyett nézhetnénk a lélegeztetőgépeket is, de nagyjából ugyanezt az eredményt kapnánk, mert az Egyesült Államokban 100 ezernél kevesebb lélegeztetőgép van.

Ezért haltak meg rengetegen Hubeiben, és ezért halnak most meg rengetegen Olaszországban és Iránban. A hubei-i halálozási arány végül azért nem lett a lehető legrosszabb, mert gyakorlatilag egyik napról a másikra felhúztak két kórházat a semmiből. Olaszország és Irán ezt nem tudja megtenni. Nagyon kevés ország képes erre, vagy talán Kínán kívül egy sem. Kiderül, Olaszországban és Iránban mit hoznak a következő hetek.

Miért közelíti meg a halálozási arány a 4%-ot?

Ha az esetek 5%-ának intenzív ellátásra van szüksége, amit nem kapnak meg, akkor a legtöbben meghalnak. Ez ilyen egyszerű.

Ezen felül a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az amerikai esetek a kínaiaknál súlyosabbak lehetnek.

Bárcsak ezzel vége lenne. Sajnos nincs.

Járulékos veszteségek

A fenti számok csak azt mutatják, hogy hányan halnak meg a koronavírustól. De mi történik, ha a koronavírus-betegek miatt a teljes egészségügyi rendszer összeomlik? Olyanok is meghalnak, akiknek egész más orvosi problémáik vannak.

Mi történik, ha valakinek szívinfarktusa van és a mentő 8 perc helyett 50 perc alatt ér ki a rengeteg koronavírusos eset miatt, amikor pedig beér a kórházba, nincs hely az intenzív osztályon és nincs szabad orvos? Az illető meghal.

Amerikában évente 4 millióan kerülnek intenzív osztályra, közülük pedig 500 ezren (kb. 13%) meghalnak. Intenzív ellátás nélkül ez a szám közelebb lenne a 80%-hoz. Ha csak 50%-uk hal meg és a járvány egy évig tart, akkor az éves 500 ezer halálesetről 2 millióra ugrottunk, ami 1,5 millió járulékos elhalálozást jelent.

Ha hagyjuk, hogy a koronavírus szabadon terjedjen, akkor az amerikai egészségügyi rendszer összeomlik és milliós számú (akár 10 milliónál is több) halálesetre számíthatunk.

Ugyanez a logika érvényes a legtöbb országra. A legtöbb országban az amerikaihoz hasonló vagy annál alacsonyabb az intenzív osztályos férőhelyek, a lélegeztetőgépek és az egészségügyi dolgozók száma. A szabadjára engedett koronavírus eredménye, hogy az egészségügyi rendszer összeomlik, ami pedig tömeges elhalálozást jelent.

A szabadjára engedett koronavírus eredménye, hogy az egészségügyi rendszer összeomlik, ami pedig tömeges elhalálozást jelent.

Eddigre remélhetőleg teljes világos, hogy miért kell cselekednünk. A két lehetőség, ami közül választhatunk, a mérséklés és az elfojtás. Mindkettőnek az a célja, hogy „kilapítsa a görbét”, de ezt egészen másképpen akarják elérni.

A mérséklés a következő gondolatmenetet jelenti: „A koronavírust ezen a ponton lehetetlen megelőzni, ezért inkább hagyjuk, hogy a járvány kifussa magát, csak próbáljuk meg a fertőzések tetőpontját lejjebb szorítani. Csak egy kicsit lapítsuk ki a görbét, hogy az egészségügyi rendszer jobban meg tudjon birkózni vele.”

Ez a grafikon az Imperial College London által a hétvégén közzétett rendkívül fontos tanulmányban található. A jelek szerint ez győzte meg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányát, hogy irányt váltsanak.

A grafikon nagyon hasonlít a fent látottra. Nem azonos vele, de ugyanazokra a fogalmakra épít. Itt a tétlenséget a fekete görbe jelképezi. Minden további görbe azt mutatja, hogy mire számíthatunk, ha egyre erőteljesebb távolságtartási intézkedéseket hozunk. A kék görbe mutatja a legszigorúbb távolságtartási szabályokat, amikor a fertőzötteket elszigeteljük, a potenciálisan fertőzöttek karanténba vonulnak, és az időseket elkülönítjük. Ez nagyjából megfelel a jelenlegi brit koronavírus-stratégiának, bár egyelőre az csak ajánlás, nem kötelező.

Ahogy korábban is, a piros vonal mutatja az intenzív osztályos férőhelyek számát, ezúttal Nagy-Britanniában. Ez az érték itt is rendkívül közel van a grafikon aljához. A teljes fölötte levő terület olyan koronavírus-betegeket mutat, akik nagy valószínűséggel meghalnak, mert nem jut számukra intenzív ellátás.

Ha ez nem lenne elég, a görbe kilapításával az intenzív osztályok hónapokig túl lesznek terhelve, ami tovább növeli a járulékos veszteségeket.

Ez döbbenetes. Amikor azt halljuk, hogy „valamelyest mérsékeljük a járványt”, az illetékesek valójában ezt mondják: „Tudatosan túlterheljük az egészségügyi rendszert, ezzel legalább 10-szeresére növelve a halálozási arányt.”

És ez még mindig nem minden. A stratégia egyik fő feltételezése ugyanis az úgynevezett „nyájimmunitás”.

Nyájimmunitás és a vírus mutációja

Az elképzelés az, hogy aki egyszer megfertőződött és felépült, az immunissá vált a vírussal szemben. A stratégia így foglalható össze: „Emberek, tudjuk, hogy most egy darabig nehéz lesz, de amikor túl vagyunk rajta és pár millióan meghaltak, mi többiek immunissá váltunk, ezért a járvány nem terjed tovább és búcsút inthetünk a koronavírusnak. Inkább essünk túl rajta egyszerre, mert a másik lehetőség, hogy egy évig is közösségi távolságtartásban kell élnünk, ráadásul a rettegett tetőpont utána mégis elérkezhet.”

Ám ez azt feltételezi, hogy a vírus nem változik meg túlságosan. Ha ez igaz, akkor valóban sokan immunissá válnak a vírusra, és a járvány egy ponton lecseng.

Mennyire valószínű, hogy a vírus mutálódik?
Minden jel arra mutat, hogy ez már meg is történt.

A fenti diagram a vírus különböző mutációit ábrázolja. Látszik, hogy az első, lilával jelölt változatok Kínából indultak, majd szétterjedtek. A baloldali diagram minden elágazása egy mutáció, ami a vírus enyhén eltérő új változatát hozta létre.

Ebben nincs semmi meglepő. A koronavírus (ahogy például az influenza is) az RNS-vírusok közé tartozik, amelyek a DNS-vírusoknál 100-szor gyorsabban mutálódnak – igaz, a koronavírus mutációs sebessége az influenzánál lassabb.

A vírus akkor tud a legjobban mutálódni, ha erre sok millió alkalma nyílik. Márpedig a mérséklő stratégia pontosan ilyen alkalmakat teremtene a számára azáltal, hogy engedi emberek százmillióit megfertőződni.

Ezért kell minden évben újra beoltatni magunkat az influenza ellen. Mivel az influenzának rendkívül sok törzse van és folyton újabbak fejlődnek ki, az influenza elleni oltás nem képes az összes törzs ellen védelmet nyújtani.

Másképpen fogalmazva nem az a mérséklő stratégia egyetlen hibája, hogy milliók halálát feltételezi egy olyan országban, mint Amerika vagy Nagy-Britannia. Közben arra játszik, hogy a vírus nem mutálódik túl intenzíven – habár tudjuk, hogy igen. A stratégia pedig bőségesen ad rá lehetőséget. Miután tehát milliók meghaltak, felkészülhetünk újabb milliók elvesztésére, minden egyes évben. A koronavírus az élet visszatérő elemévé válhat, akár az influenza, csak sokszorosan gyilkosabb kiadásban.

A vírus akkor tud a legjobban mutálódni, ha erre sok millió alkalma nyílik, márpedig a mérséklő stratégia pontosan ilyen alkalmakat teremtene a számára.

Ha tehát nem segít a tétlenség és nem segít a mérséklés, milyen lehetőségünk marad? Az elfojtás.

3. lehetőség: Elfojtás

Az enyhítő stratégia nem próbálja megfékezni a járványt, csak a görbét igyekszik kilapítani egy kicsit. Az elfojtás stratégiája ezzel szemben kemény intézkedésekkel próbálkozik, hogy gyorsan úrrá legyen a járványon. Konkrétan:

• Most azonnal keményen fellépünk. Elrendeljük a közösségi távolságtartást. Megfékezzük a járványt.
• Később lazítunk a szabályokon, hogy az emberek fokozatosan visszanyerjék a szabadságukat és visszaálljon a normálisra emlékeztető társadalmi és gazdasági élet.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Az elfojtási stratégia esetén a kezdeti hullám lecsengésével a halálesetek száma ezrekben és nem milliókban mérhető.

Miért? Mert nem csak az esetek exponenciális növekedését küszöböljük ki, hanem a halálozási arányt is leszorítjuk, mivel elkerüljük az egészségügyi rendszer teljes túlterhelését. Itt 0,9% körüli halálozási aránnyal számoltam, ami nagyjából megfelel a mostani megfigyeléseknek Dél-Koreában, ahol a leghatékonyabban érvényesítették az elfojtási stratégiát.

Így végigmondva teljesen egyértelműnek tűnik a választás. Mindenkinek az elfojtási stratégiát kellene követnie.

Akkor hát miért haboznak a kormányok?

Három dologtól tartanak:

1. Attól, hogy az első lezárás hónapokig tart, ami sokak számára elfogadhatatlannak tűnik.
2. Attól, hogy egy hónapokig tartó bezárkózás tönkretenné a gazdaságot.
3. Attól, hogy mindez nem is oldaná meg a problémát, hanem csak elhalasztaná a járványt és később, amikor enyhítünk a távolságtartási szabályokon, végül mégiscsak milliók fertőződnének és halnának meg.

Alább látható, hogyan modellezte az Imperial College kutatócsoportja az elfojtást. A zöld és a narancssárga vonalak az elfojtás két eltérő módozatát jelölik. Látjuk, hogy ez a kép nem túl rózsás. Így is hatalmas csúcspontokat kapunk, akkor pedig miért erőlködjünk?

Rögtön kitérünk ezekre a kérdésekre, de először tisztázni kell valami sokkal fontosabbat.

Ez az érvelés teljesen szem elől téveszti a lényeget.

Így egymás mellett nézve a mérséklést és az elfojtást, egyik sem tűnik vonzó lehetőségnek. Vagy sokan meghalnak hamar és nem okozunk most kárt a gazdaságban, vagy gyorsan tönkretesszük a gazdaságot és elhalasztjuk a halálokat.

Így azonban nem vettünk tudomást az idő értékéről.

3. Az idő kincs

Az előző cikkben érzékeltettük, mekkora szerepe van az időnek az életek megmentésében. Amíg tétlenkedünk, a fenyegetés napról napra, óráról órára exponenciálisan nő. Láttuk, hogy egyetlen nap az esetek számát 40%-kal csökkentheti, a halálos áldozatok számát pedig még többel.

Ám az idő még ennél is sokkal értékesebb.

Az egészségügyi rendszernek hamarosan a történelemben soha nem látott nyomással kell szembenéznie. Teljesen felkészületlenül állunk szemben egy ismeretlen ellenséggel. Ez nem előnyös harci pozíció.

A legrosszabb ellenségünkkel kell szembenéznünk, amiről alig tudunk valamit. Két lehetőségünk van. Vagy fejvesztve rohanni kezdünk felé, vagy elmenekülünk, hogy időt nyerjünk a felkészülésre. Ön melyiket választaná?

Ez most a teendőnk. A világ felocsúdott. Minden nappal, amivel késleltetjük a koronavírust, jobban felkészülhetünk a küzdelemre. A következő szakaszok arról szólnak, hogy mire használhatjuk a nyert időt.

Csökkentjük az esetek számát

A hatékony elfojtás eredményeként a valós esetek száma egyik napról a másikra zuhanni kezd, ahogy Hubeiben láttuk múlt héten.

A mai napon a 60 milliós Hubei tartomány egészében 0 új koronavírus-esetet regisztráltak.

A diagnosztizált esetek száma néhány hétig továbbra is emelkedne, azután viszont csökkenni kezdene. Az esetszám csökkenésével egyetemben a halálozási arány is süllyedni kezdene. A járulékos veszteségek is enyhülnének: kevesebben halnának meg a koronavírustól eltérő okból pusztán azért, mert az egészségügyi rendszer túl van terhelve.

Az elfojtással a következőket nyernénk:

• Összességében kevesebb koronavírus-eset
• Azonnal enyhül az egészségügyi rendszerre és az azt fenntartó tartó emberekre nehezedő nyomás
• Alacsonyabb halálozási arány
• Kevesebb járulékos veszteség
• A megfertőzött, elkülönített és karanténba vonult egészségügyi dolgozók felépülhetnek és újra munkába állhatnak. Olaszországban az összes fertőzés 8%-át az egészségügyi dolgozók teszik ki.

Megismerjük a valódi problémát: tesztelés és visszakövetés

Pillanatnyilag az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának fogalma sincs a valódi esetszámról. Nem tudjuk, hányan vannak. Csak annyit tudjuk, hogy a hivatalos szám téves és a valódi érték több tízezerre rúg. Ez azért van így, mert nem tesztelünk és nem követjük vissza a fertőzések útját.

• Néhány hét alatt behozhatjuk a tesztelési lemaradásunkat és elkezdhetünk mindenkit tesztelni. Ennek az információnak a birtokában végre képet kapnánk a probléma valós mértékéről, és megtudnánk, hogy hol kell agresszívabban fellépnünk, illetve hol biztonságos feloldanunk a zárlatot.
• Az új tesztelési eljárások felgyorsíthatnák a tesztelést és jelentősen csökkenthetnék a költségeket.
• Kiépíthetnénk a Kínából és más kelet-ázsiai országokból ismert visszakövető rendszert. Ahol ez létezik, ott minden megbetegedett ember összes találkozását fel tudják tárni, hogy az érintetteket karanténban elkülöníthessék. Ebből rengeteg információt nyerhetnénk, ami alapján később lazíthatnánk a távolságtartási szabályokon, hiszen ha tudjuk, hogy hol van a vírus, akkor elegendő ezekre a helyekre összpontosítanunk. Ez nem ördöngösség, hanem az egyik alapvető eleme a kelet-ázsiai országok stratégiájának. Ezeken a helyeken sikerült úgy megfékezni a járványt, hogy nem kellett a máshol egyre elkerülhetetlenebbé váló extrém távolságtartáshoz folyamodniuk.

Az itt felsorolt két eszköz, a tesztelés és a visszakövetés, önmagában megfékezte a koronavírus terjedését Dél-Koreában. Segítségükkel úgy sikerült úrrá lenni a járványon, hogy nem kellett szigorú intézkedéseket bevezetni a közösségi távolságtartás kikényszerítésére.

Kapacitást bővítünk

Az Egyesült Államok (és feltehetően Nagy-Britannia is) épp arra készül, hogy fegyverzet nélkül vonuljon csatába.

Összesen két hétre elegendő maszkunk van, kevés a személyi védőfelszerelés, nincs elég lélegeztetőgép, nincs elég férőhely az intenzív osztályokon, nincs elég ECMO (testen kívül membrán-oxigenátor). Ezért lenne igen magas a halálozási arány a mérséklő stratégia esetén.

De ha sikerül időt nyernünk, fordíthatunk a helyzeten:

• Több időnk van további berendezéseket vásárolni, amikre szükségünk lesz egy későbbi hullám során.
• Kibővíthetjük a gyártókapacitásunkat a maszkok, védőfelszerelések, lélegeztetőgépek, ECMO-k, valamint a halálozási arány csökkentéséhez szükséges minden más fontos eszköz előállításához.

Úgy is mondhatjuk, a fegyverzet megszerzéséhez nem évekre, csak hetekre van szükségünk. Tegyünk meg mindent, hogy azonnal elkezdődhessen a termelés. Az országok mozgósították embereiket. Eredeti megoldásokat találnak a problémákra, például 3D nyomtatóval készítenek alkatrészeket a lélegeztetőgépekhez. Képesek vagyunk erre. Csak időre van szükségünk. Ön kibírna pár hetet, hogy a halálos ellenséggel ne fegyverzet nélkül kelljen szembeszállnia?

Nem ez az egyetlen fajta kapacitás, amire szükségünk van. A lehető leghamarabb szükségünk van egészségügyi dolgozókra. Honnan szerezzük őket? Ki kell képeznünk az ápolókat segítő embereket, és vissza kell hívni a nyugdíjba vonult egészségügyi szakembereket. Sok ország már belekezdett, de időre van szükség hozzá. Néhány hét alatt lehetséges, de csak akkor, ha nem omlik közben minden össze.

Lassítjuk a vírus terjedését a népesség körében

Az emberek meg vannak ijedve. A koronavírus új. Annyi minden van, amiről nem tudjuk, hogyan kell csinálni! Nem szoktunk hozzá, hogy ne rázzunk kezet. Még mindig megöleljük egymást. Az ajtókat nem a könyökünkkel nyitjuk ki. Nem mossuk meg a kezünket, miután megfogtunk egy kilincset. Nem fertőtlenítjük az asztalokat, mielőtt leülünk köréjük.

Ha már van elegendő maszkunk, az egészségügyi rendszeren kívül is használhatjuk őket. Egyelőre még az a legjobb, ha fenntartjuk őket az egészségügyi dolgozók számára. De ha a maszk nem lenne hiánycikk, mindenkinek maszkban kellene járnia a mindennapokban, ezzel csökkentve az esélyét, hogy ha betegek vagyunk, megfertőzünk másokat. Megfelelő képzéssel annak az esélye is lecsökken, hogy a maszk viselője maga megfertőződik. (Amíg idejutunk, a semminél bármi jobb.)

Ezek mind elég olcsó módszerek a szaporodási ráta csökkentésére. Minél kevésbé terjed a vírus, annál kevesebb intézkedésre lesz szükség a jövőben, hogy féken tartsuk. De időre van szükség, hogy az embereket ezekről az intézkedésekről felvilágosítsuk, és ellásuk őket a szükséges dolgokkal.

Megismerjük a vírust

Nagyon keveset tudunk erről a vírusról, de már most minden héten százával érkeznek az új tudományos cikkek.

A világ végre egyesítette erőit egy közös ellenség ellen. A kutatók a föld minden táján munkába lendültek, hogy megismerjék ezt a vírust.

Hogy terjed a vírus?
Hogyan lassítható le a terjedése?
A megfertőzöttek mekkora része tünetmentes?
A tünetmentesek maguk fertőzőek-e? Ha igen, mennyire?
Hogyan kezelhetők a megbetegedettek?
Milyen hosszan marad életben a kórokozó?
Milyen felületeken?
Hogyan befolyásolják a különböző távolságtartási szabályok a szaporodási rátát?
Mibe kerül a betartásuk?
Hogyan követhető legjobban vissza a fertőzés útja?
Mennyire megbízhatók a tesztek?

Ha a fentiekre egyértelmű választ kapunk, akkor célzottan reagálhatunk és a lehető legkisebbre szoríthatjuk az intézkedésekkel járó gazdasági és társadalmi károkat. A válaszoktól pedig csupán hetek választanak el, nem évek.

Gyógymódokat találunk

Mi több, hátha a következő pár hétben felfedezzük, hogyan kezelhető a megbetegedés? Minden nyert nappal közelebb kerülünk ehhez a lehetőséghez. Már most számos ígéretes jelöltünk van, például a Favipiravir, a Chloroquine vagy a Chloroquine és az Azithromycin keveréke. Hátha két hónap alatt felfedezzük a koronavírus gyógymódját? Hatalmas ostobaság lenne, ha hagyjuk, hogy addig milliók meghaljanak, mert a mérséklő stratégiát követtük.

Megismerjük az intézkedések árát és hasznát

A fentiekkel mind emberéletek millióit menthetjük meg. Ennek önmagában elégnek kellene lennie. Sajnos a politikusoknak nem csak a fertőzöttek életére kell gondolniuk. A teljes népességre tekintettel kell lenniük, márpedig a szigorú távolságtartási szabályok rendkívüli terhet rónak a többiekre.

Egyelőre fogalmunk sincs, hogy a különböző távolságtartási szabályok hogyan fékezik a vírus terjedését. Nem ismerjük az intézkedések gazdasági és társadalmi árát sem.

Nem nehéz egy kicsit úgy dönteni a hosszú távú intézkedésekről, hogy nem ismerjük az előnyeiket és a költségüket?

Néhány hét elegendő lenne, hogy elkezdjük tanulmányozni és megismerni őket. Ezután prioritásokat állíthatnánk fel és eldönthetnénk, mely intézkedéseket kövessük a továbbiakban.

Kevesebb eset, több információ a problémáról, több eszköz, a vírus ismerete, a különböző intézkedések költség-haszon elemzése, a népesség felvilágosítása... Ezek mind a vírus elleni küzdelem alapvető eszközei, és csak néhány hétre van szükség, hogy a birtokunkban legyenek. Nem lenne rendkívül ostoba ehelyett olyan stratégiát választani, amely felkészületlenül vet minket az ellenség elé?

4. A pöröly és a kötéltánc

Innen már látszik, hogy a mérséklő stratégia valószínűleg szörnyű választás, az elfojtási stratégiának pedig hatalmas rövid távú előnyei vannak.

De az embereknek jogos kétségeik vannak ezzel a stratégiával kapcsolatban:

• Mennyi ideig tart majd valójában?
• Mi lesz az ára?
• Nem jön egy ugyanolyan magas második hullám, mint amin most átesnénk, ha nem teszünk semmit?

Ebben a szakaszban körüljárjuk, mit is jelentene egy igazi elfojtási stratégia. Nevezzük ezt a pöröly és a kötéltánc kettősének.

A pöröly

Az elején gyorsan és határozottan lépünk fel. Mivel az idő kincs, a fent kifejtett okokból a lehető leghamarabb meg kell fékeznünk ezt a járványt.

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy ez meddig fog tartani?

Mindenki attól fél, hogy hónapokon át be leszünk zárva otthonainkba, aminek az eredménye gazdasági katasztrófa és lelki összeomlás lesz. Sajnos az Imperial College híres tanulmánya is ezt a gondolatot tükrözi:

Emlékeznek erre a grafikonra? A március végétől augusztus végéig tartó világoskék szakasz az, amit az írás a pöröly, vagyis a szigorú távolságtartással járó kezdeti elfojtás számára javasol.

Ha beleéljük magunkat a politikusok helyébe, két lehetőséget látunk. Az egyik a mérséklő stratégia, aminek során hagyjuk, hogy ezrek vagy milliók meghaljanak. A másik, hogy öt hónapra leállítjuk a gazdaságot, a járvány pedig később ugyanannyi megbetegedéssel és halálesettel tetőzik. Egyik lehetőség sem kecsegtető.

Ám ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Bár pillanatnyilag erre épül a járványpolitika, a tanulmány perzselő kritikát kapott alapvető hibái miatt. Ezek közé tartozik, hogy nem veszi tekintetbe a fertőzések visszakövetését, ami a Dél-Koreában, Kínában vagy Szingapúrban alkalmazott stratégia középpontjában áll; a Kínában kulcsszerepet játszó utazási korlátozásokat; illetve a tömeges összejövetelek hatását.

A pörölyhöz hónapok helyett csak hetekre van szükség.

Ez a grafikon azt mutatja, mennyi volt január 23-a óta a napi új megbetegedések száma a 60 milliós Hubei tartományban. Az ország 2 héten belül elkezdett visszatérni a munkába. Körülbelül 5 hét alatt teljesen urai lettek a helyzetnek. 7 hét múltával pedig az újonnan diagnosztizált esetek száma alig észrevehetővé apadt. Ne feledjük, hogy ez egész Kína legsúlyosabban érintett területe volt.

Azt se feledjük, hogy ezek a narancssárga oszlopok. A szürke adatsor, vagyis a valódi esetek száma, már sokkal korábban zuhanni kezdett (ld. 9. ábra).

Az itt bevezetett rendelkezések igen hasonlóak ahhoz, amihez most Olaszország, Spanyolország és Franciaország folyamodott: izoláció, karantén, az embereknek bevásárlás és vészhelyzet kivételével otthon kell maradniuk, érintkezések visszakövetése, tesztelés, több kórházi ágy, utazási tilalom.

Sok múlik azonban a részleteken.

Kínában a szabályok szigorúbbak voltak. Például minden háztartásból csak egy ember hagyhatta el három naponként a lakást, hogy bevásároljon. A rendelkezéseket pedig rendkívüli szigorral tartatták be. Igen valószínű, hogy ennek eredményeként a járványt hamarabb sikerült megfékezniük.

Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban az intézkedések nem voltak ennyire drasztikusak, és nem is tartatják ugyanakkora szigorral be őket. Még mindig vannak járókelők az utcán, sokan közülük maszkot sem viselnek. Ebből eredően a pöröly valószínűleg lassabban fejti ki hatását, a járvány megfékezése több időbe fog telni.

Egyesek ezt úgy értelmezik, hogy „demokráciában képtelenség sikeresen megismételni ezt bravúros esetszám-csökkenést”. Ez nem igaz.

Kínán kívül heteken át Dél-Koreában volt a legsúlyosabb a járvány. Mostanra lényegében véve sikerült megfékezni, mégpedig anélkül, hogy az embereknek be kellett volna zárkózniuk otthonaikba. A siker kulcsa az intenzív tesztelés, az érintkezések visszakövetése és a kötelező karantén és elszigetelés volt.

A lenti táblázatból jó képet kaphatunk arról, hogy milyen intézkedéseket tettek a különböző országok, és mi lett a döntéseik következménye. (A táblázat még nem végleges, minden visszajelzést örömmel fogadunk.)

Látható, hogy a jobban felkészült országok, amelyek erősebb járványügyi hatósággal rendelkeztek, hatékonyabban felvilágosították a népességet a higiénéről és a közösségi távolságtartásról, valamint bevetették a korai felismerés és elszigetelés eszközeit, elkerülték, hogy később sokkal súlyosabb intézkedéseket kelljen hozniuk.

Másfelől Olaszország, Spanyolország és Franciaország nem alkalmazták eredményesen ezeket az eszközöket, amiért cserébe később a pöröly lenti drasztikus intézkedéseihez kellett folyamodniuk.

Szembeötlő ehhez képest az intézkedések hiánya Nagy-Britanniában és különösen az Egyesült Államokban. Ezek az országok még mindig halogatják azokat a lépéseket, amelyek segítségével Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan a járvány exponenciális terjedése ellenére megfékezte a vírust. De ez csak idő kérdése. Vagy letaglózó járvánnyal néznek szembe, vagy későn ismerik fel a tévedésüket, amiért súlyosabb pöröllyel kell megfizetniük. Ez alól nincs kibúvó.

De mindez megvalósítható. Ha a Dél-Koreában tapasztalt járvány kötelező távolságtartás nélkül hetek alatt megfékezhető volt, akkor a nyugati országok, amelyek most már súlyos pörölyt és szigorú távolságtartást alkalmaznak, néhány hét alatt egész biztosan elérhetik ugyanezt az eredményt. Ez fegyelem és végrehajtás kérdése, valamint azon múlik, hogy a lakosság mennyire tartja be a szabályokat.

Miután lesújtott a pöröly és a járványt megfékeztük, megkezdődik a második szakasz: a kötéltánc.

A kötéltánc

Ha a pöröllyel lesújtunk a koronavírusra, néhány héten belül sikerül megfékeznünk a terjedését, s immár sokkal jobb helyzetből nézhetünk szembe vele. Ekkor elkezdhetünk berendezkedni arra, hogy hosszabb távon is kordában tartsuk, amíg ki nem fejlesztjük a védőoltást.

Sokan azt gondolják, az elfojtás miatt hónapokig nem hagyhatják majd el otthonukat. Ez valószínűleg a stratégiával kapcsolatos legnagyobb és legfontosabb tévedés, mert egyáltalán nem erről van szó. Ellenkezőleg, igen valószínű, hogy életünk visszatér majdnem a megszokott kerékvágásba.

Kötéltánc a sikeres országokban

Hogyan lehetséges, hogy Dél-Koreában, Szingapúrban, Tajvanban és Japánban hosszú ideje vannak megbetegedések (Dél-Koreában ráadásul sok ezer), s az emberek mégsincsenek bezárva otthonaikba?

Koronavírus: Dél-Koreában „stabilizálódó tendencia” figyelhető meg
bbc.com

A fenti videóban Dél-Korea külügyminisztere arról beszél, hogyan érte el országa ezt az eredményt. A recept egyszerű: hatékony tesztelés, hatékony visszakövetés, utazási tilalom, hatékony elszigetelés és hatékony karanténok.

Az alábbi cikk a szingapúri stratégiát ismerteti: A COVID-19 terjedésének megszakítása: a megfékezésre tett szingapúri erőfeszítések tanulságai.

Vajon kitalálják-e, milyen intézkedéseket hoztak? Pontosan azokat, mint Dél-Korea. Szingapúrban ezen felül gazdasági támogatásban részesítették a karantén, utazási tilalom és késedelmek elszenvedőit.

De nincs-e túl késő Amerika, Nagy-Britannia és más hasonló országok számára? Nincs. A pörölynek köszönhetően új esélyt kapnak, új lehetőségük nyílik rá, hogy helyesen közelítsék meg a problémát. Minél többet késlekednek, annál súlyosabban és hosszabban súlyt le végül a pöröly, de képes lesz megfékezni a járványt.

De hátha mégsem elegendőek ezek az intézkedések?

Az R-rel egyensúlyozó kötéltánc

A pöröly lesújtása és a védőoltás vagy hatékony gyógymód kifejlesztése közötti hónapokat kötéltáncnak nevezem, mert ebben az időszakban nincs szükség egyfolytában ugyanolyan szigorú szabályokra. Egyes területeken újra felüti majd a fejét a járvány, máshol hosszú időn keresztül nem találkozunk vele. A dolgok alakulásától függően hol szigorítanunk kell a távolságtartáson, hol lazíthatunk a szabályokon. Ez az R-rel egyensúlyozó kötéltánc. Olyan mutatvány, amelyben egyfelől megpróbálunk visszatérni a normális kerékvágásba, másfelől igyekszünk nem szabadjára engedni a vírust. A kötél egyik oldalán a gazdaság, a másikon az egészségügy van.

Hogyan működik ez a húzd meg-ereszd meg játék?

Minden az R körül forog, ami, ha emlékeznek, a szaporodási ráta. Kezdetben a közönséges, nem jól felkészült országokban az értéke 2 és 3 közé esik. Azalatt a néhány hét alatt, amíg valaki fertőzött, átlagosan 2-3 embernek adja tovább a betegséget.

Ha az R értéke meghaladja az 1-et, a fertőzések exponenciálisan terjednek és járvány tör ki. Ha az R értéke 1 alatti, a járvány lecseng.

Amikor lesújtunk a pöröllyel, akkor a célunk, hogy az R a lehető leggyorsabban a lehető legközelebb kerüljön a 0-hoz, vagyis hogy elfojtsuk a járványt. Wuhanban a számítások szerint az R értéke kezdetben 3,9 volt, a lezárás és a központi karantén bevezetése után pedig 0,32-re süllyedt.

De miután elértünk a kötéltánchoz, erre már nincs tovább szükség. Csak az a fontos, hogy az R értéke 1 alatt maradjon. A távolságtartásért az emberek igen nagy árat fizetnek. Megszűnik a munkahelyük, tönkremegy a cégük, elveszítik egészséges szokásaikat...

Ahhoz, hogy 1 alatt tartsuk az R értékét, csak néhány egyszerű intézkedésre van szükség.

A fenti ábra azt mutatja, hogy a különböző típusú betegek megközelítőleg hogyan reagálnak a vírusra, illetve mennyire fertőzőek. A görbe valódi alakját nem ismerjük, de a különböző tanulmányokból elég adatot mazsoláztunk ki, hogy hozzávetőleges elképzelésünk legyen.

Miután valaki megfertőződik, minden nap valamekkora eséllyel továbbadja a vírust. Ezek a napi értékek átlagosan 2,5 továbbfertőzéssé adódnak össze.

A jelek arra utalnak, hogy már a tünetmentes időszakban is fertőzőképes a vírus. Miután jelentkeznek a tünetek, az emberek általában elmennek az orvoshoz, diagnosztizálják őket, és fertőzőképességük lecsökken.

Kezdetben, habár már fertőzöttek vagyunk, még nincsenek tüneteink, ezért a szokásos módon éljük napjainkat. Amikor másokkal beszélgetünk, a vírust terjesztjük. Amikor az orrunkhoz nyúlás után megfogjuk a kilincset, az utánunk jövő pedig megfogja a kilincset és megérinti a saját orrát, szintén megfertőződik.

Minél jobban szétterjed testünkben a vírus, annál fertőzőbbek vagyunk. A tünetek jelentkezésekor esetleg úgy döntünk, hogy nem megyünk be a munkahelyünkre, ágyban maradunk, maszkot húzunk, vagy elmegyünk az orvoshoz. Minél erősebbek a tünetek, annál nagyobb távolságot tartunk másoktól, ezáltal csökkentjük a vírus terjedését.

Miután kórházba kerültünk, jellemzően akkor sem igazán terjesztjük tovább a vírust, ha rendkívül fertőzőek vagyunk, mert elszigetelnek minket.

Itt mutatkozik meg a Szingapúrban és Dél-Koreában alkalmazott stratégia óriási hatása:

• Ha széleskörűen teszteljük az embereket, már a tünetek jelentkezése előtt kiszúrhatjuk a fertőzötteket. Ha ők karanténba vonulnak, nem fertőznek meg senkit.
• Ha az embereket felvilágosítjuk, hogy hamarabb felismerjék a tüneteket, akkor kevesebb időt töltenek el a kék szakaszban, ezért összességében kevesebbet fertőznek.
• Ha az embereket a tünetek jelentkezésekor azonnal elszigeteljük, akkor kiküszöböltük a narancssárga szakaszon keletkező fertőzéseket.
• Ha az embereket felvilágosítjuk a személyes távolságtartásról, a maszkviselésről, a kézmosásról és a minket körülvevő terek fertőtlenítéséről, akkor a teljes időszak alatt kevésbé terjesztik a vírust.

A közösségi távolságtartásra csak akkor van szükség, ha a fentiek együttesen sem hoznak eredményt.

A közösségi távolságtartás megtérülése

Ha a fenti szabályokat mind betartjuk és továbbra is az R=1-es szint fölött vagyunk, akkor el kell érnünk, hogy mindenki kevesebb másik emberrel találkozzon.

Erre vannak alacsony költségű módszerek, például ha betiltjuk a bizonyos méretnél (pl. 50 vagy 500 főnél) nagyobb rendezvényeket, vagy ha megkérjük az embereket, hogy amikor csak tehetik, dolgozzanak otthonról.

Vannak más lehetőségek is, ezekért azonban rendkívül magas gazdasági, társadalmi és erkölcsi árat kell fizetnünk. Ilyen az, ha bezárjuk az iskolákat és egyetemeket, ha mindenkit otthon maradásra szólítunk fel, vagy ha bezárjuk a vállalkozásokat.

Ez a táblázat a mi képzeletünk szüleménye, mert egyelőre még nem létezik. Senki nem végzett még elég kutatást a témában, és senki nem rendszerezte úgy ezeket az intézkedéseket, hogy összehasonlíthatóak legyenek.

Ez nagy kár, mert ez a legeslegfontosabb táblázat, amire politikusoknak a döntéshozáshoz szükségük lenne. Azt tükrözi, hogy mi jár valójában az ő fejükben.

Amikor a pöröly lesújt, a politikusok célja, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsák az R értékét, és ehhez készek a legvégsőkig elmenni, amit a lakosság még épp elvisel. Hubeiben a 0,32-es értéket sikerült elérniük. Nem biztos, hogy erre nekünk is szükségünk van, lehetséges, hogy a 0,5 vagy a 0,6 is elegendőnek bizonyul.

Az R-rel egyensúlyozó kötéltánc során a cél, hogy a lehető legközelebb maradjon az érték az 1-hez, de úgy, hogy hosszú távon nem haladja meg azt. Megelőzzük, hogy a járvány újra felüsse a fejét, de elkerüljük az igazán drasztikus intézkedéseket.

Mindezek alapján tehát a vezetők a következő gondolatmenetet követik, akár tudatában vannak ennek, akár nem:

• Összeírják az R leszorítására bevethető összes lehetséges intézkedést
• Megsaccolják, melyiktől milyen eredményre számíthatnak, vagyis mennyivel csökkentenék az R értékét
• Megsaccolják, melyikért milyen gazdasági, társadalmi és erkölcsi árat kell fizetnünk
• A költség-haszon elemzés alapján sorba rendezik őket
• Felülről lefelé haladva bevezetik azokat, amelyek arányosan a legkisebb költségért cserébe a legnagyobb mértékben csökkentik az R értékét

Kezdetben a számokba vetett bizalmuk csekély lesz. Ettől függetlenül ezt a gondolatmenetet követik, és ez jól is van így.

Arra van szükség, hogy a folyamatot formalizálják. Be kell látniuk, hogy számtani játékról van szó, amelyben a lehető leggyorsabban meg kell tudnunk, hogy milyen R-értéken állunk, mi az egyes intézkedések hatása az R értékére, és mekkora a társadalmi és gazdasági költségük.

Csak ekkor hozhatnak racionálisan alapon döntést a megfelelő intézkedésekről.

Konklúzió: időt kell nyernünk

A koronavírus egyelőre még szinte mindenhol terjed. 152 országban regisztráltak eseteket. Amit most teszünk, az versenyfutás az idővel. De ez nem szükségszerű: világos, hogy hogyan gondolkodhatunk a problémáról.

Egyes országok, különösen az olyanok, amiket még nem érintett erősen a koronavírus, talán kételkednek, vajon náluk is tényleg kitör-e a járvány. A válasz az, hogy ez valószínűleg már meg is történt, csak még nem vették észre. Amikor elszabadul a fertőzés, az ő egészségügyi rendszerük még rosszabb állapotban lesz, mint a tehetős országoké, ahol az ellátórendszer szilárdabb lábakon áll. Jobb az elővigyázatosság. Megéri már most akcióba lendülni.

Ahová a koronavírus már megérkezett, ott egyértelmű, hogy mit kell tenni.

Az országok egyik lehetősége a mérséklés. Ebben az esetben hatalmas járványra számíthatnak, amely lehengerli az egészségügyi rendszert, milliók halálát okozza, és a vírus új mutációit szabadítja a világra.

A másik lehetőség, hogy szembeszállnak a járvánnyal. Néhány hétre megállítják az életet, hogy időt nyerjenek a számunkra, megalapozott akciótervet dolgozzanak ki, és megfékezzék a vírust, amíg ki nem fejlesztjük a védőoltást.

A világ több országában, így az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Svájcban a kormány eddig a mérséklést választotta.

Ez annyit tesz, hogy küzdelem nélkül feladják a harcot. Látják, hogy más országok sikeresen szembeszálltak a járvánnyal, mégis azt mondják, „Erre mi nem vagyunk képesek.”

Képzeljük el, mi lett volna, ha Churchill ugyanezt mondja annak idején! „A nácik már egész Európát leigázták. Mi nem tudunk szembeszállni velük. Inkább adjuk fel.” A világ számos kormánya ebben a pillanatban pontosan ezt mondja. Nem adnak nekünk esélyt, hogy szembeszálljunk a vírussal. Ki kell követelnünk, hogy ez megváltozzon.

Ossza meg ezt a cikket

Sajnos továbbra is milliók élete forog kockán. Ha úgy gondolja, ezzel megváltoztathatja az emberek véleményét, ossza meg ezt a cikket, vagy más hasonló írásokat. A katasztrófa elkerüléséhez a döntéshozóknak meg kell érteniük az itt leírtakat. Most van itt az idő, hogy cselekedjünk.

Ha Ön a terület szakértője és a cikk egészéhez vagy valamely részéhez kritikát fűzne, vagy támogatná azt, kérem, hagyjon privát üzenetet a Mediumon vagy kontextuálisan, és jelentkezek, illetve reagálok rá.

E cikket hétköznapi állampolgárok írták hatalmas erőfeszítéssel. Erőt és időt nem kímélve gyűjtötték össze és rendszerezték a releváns kutatási eredményeket, azt remélve, hogy ezzel segítenek másoknak feldolgozni a rengeteg információt, ami a koronavírusról elérhető.

Külön köszönet a következőknek: Dr. Carl Juneau (járványkutató, a francia változat fordítója), Dr. Brandon Fainstad, Pierre Djian, Jorge Peñalva, John Hsu, Genevieve Gee, Elena Baillie, Chris Martinez, Yasemin Denari, Christine Gibson, Matt Bell, Dan Walsh, Jessica Thompson, Karim Ravji, Annie Hazlehurst és Aishwarya Khanduja. Ez az írás csapatmunka eredménye.

Köszönettel tartozunk ezen kívül a következőknek tanácsaikért: Berin Szoka, Shishir Mehrotra, QVentus, Illumina, Josephine Gavignet, Mike Kidd és Nils Barth. Köszönet cégemnek, a Course Hero-nak, amiért biztosította nekem az időt és a szabadságot, hogy ezzel foglalkozzak.

Köszönet Tito Hubertnek, Genevieve Gee-nek, Pierre Djiannak, Jorge Peñalvanak és Matt Bellnek.

Magyar fordítás: Ugray Gábor. Ha tévedést vagy pontatlanságot talál, kérem jelezze emailben. A cikket számos más nyelvre is lefordították, ezekre a hivatkozások megtalálhatók az eredeti alján.